A múltkori képes irka-firkám óta vagy éppen a végett megboldogult öregapám sokat jár a fejemben. A mostani pecát, és e visszaemlékezésekkel megtűzdelt írásom utólagos engedelmetekkel neki ajánlom. (Ha nem engeditek meg akkor is!) A végén megértitek mindezt. Előre kell bocsájtanom, nem vagyok sem műkedvelő, sem pedig műértő. A gimnáziumban csak annyi volt a bizonyítványomban, az ének-zene sorban, hogy „részt vett”. Az éppen aktuális DJ feltett egy komolyzenei bakelitet és azt hallgattuk, így próbált valami kevés komolyzenei kultúrát belénk plántálni. Én szeretem a jó zenét, mindegy milyen műfaj képviselteti magát a hangszórókon keresztül, a jó az jó. Hát nagyapám hangszerekkel kapcsolatos tudása is kívánt volna még néminemű gyakorlást, de mikor kék bársonnyal kibélelt tokjából elővette hangszerét akkor megfagyott egy pillanatra a levegő és alig vártuk, hogy azt a pár akkordot elpengesse nekünk, néha még mi unszoltuk játsszon nekünk kicsit.
Lent vagyunk, szó szerint, azaz Lenti mellett nyaralunk, éppen van időm horgászni, visszaemlékezni, írogatni, kellemesen telik a szabadság. Ki is szemeltem egy kis horgász tavat, horgászszerencse, tigris hal és az én hangszerem kipróbálására, úgy gondoltam, és gondolatban meg is ígértem nagyapámnak, ma én zenélek neki, megérdemli.
Előző nap a tavat körbejárva 1,5 óra teszt horgászat alatt gondoltam kiderítem mi is zajlik ott. A nagy pontyok állítólag úgy húzzák az embert, mint vízisíelőt a Dunán a sporthajók. Bekevertem hát 2-es 4-es pelletet kis mennyiségben, és vittem az összes band’um-om, ami csak létezik a kocsiban. Kisvártatva látom, a bot spicc inog, de csak inog, semmi! L Újabb dobás, és újabb, eredménytelenül.
El kell távolodni a témától, hogy lássam a fától az erdőt, így kinéztem 1 kilátót a tótól párszáz méterre és gondoltam oly távolból kiderítem mit is rontok el. El kell menjek szemészhez, mert a napszemüvegemben észlelt kilátóról kiderült normál szemüvegen, hogy adótorony, és ez azért már ciki! J A nejem nemigen hinné el a mesémet, ha más fenekére markolnék rá mondván nem láttam! Hamar éles tárgyak birtokosa lennék akaratom ellenére.
Éreztem az árnyékban bújó horgászról, aki kerékpárral, 1 bottal és diszperzites vödörrel érkezett a partra, sokkal többet tud nálam a tóról. Így is volt, elmesélt sok mindent, többek közt azt is, hogy a bányató szolgáltatta lenti valamennyi régi házának építőanyag szükségletét, és hogy utána lett csak horgásztó, ahol a gép állt (szembe part). Ott alacsonyabb 2-2,5 m mély, ahol én horgásztam ott jó 4-es a víz.
Adott nekem a 0,5 pt bait tubs-omba a saját jól bevált áztatott kukoricájából, mert itt csak az megy semmi más, a kijárat felé haladva látom valaki match bottal a kezében ül a stégen, a ládáján és szorgalmasan lövi úszója köré ugyanazt a kukoricát, amit én is kaptam a kedves úriembertől.
Autóba ülve hazafelé látom ám, hogy tengernyi tengeri van az út mindkét oldalán, ezt én is kimatekozhattam volna, hát persze, hogy azt eszik. Adott tehát a csali, amit le kellene váltani, és adott a víz is, akkor már a kiindulási alapok ismeretében a többi rajtam áll. Másnap strand, úgyhogy másfél napom van a rejtély megoldására, menni fog… remélem.
Ponty morze, avagy a víz alatti csend
A tesztnapon amikor kint voltam úgy másfél órát a kosaramat lökdösték a halak. Ezt úgy lehet megfigyelni, hogy a kiklipszelt távolságot megdobva megvárjuk, míg a bot spicce „visszaugrik”, ekkor ér a kosár az aljzatra. Ha számolunk közben lassan, akkor a mélységet is megtudhatjuk megközelítőleg. A zsinórsüllyesztést ezután nagyon lassan kell elvégezni, úgy, hogy közben „Dont move the feeder”. (Ez az évtized mondása method pecában szerintem, és a „BLOOOP”)
A spiccet csak annyira szabad megfeszíteni, nem is kell, csak hogy megmozduljon, az sem baj, ha a víz és a spicc közötti zsinór szakasznak van 1 kis hasa. És akkor jön a morze: Apró fél centis mozgatások, azt jelentik a halak ott vannak, tetszik nekik a kaja, lökdösik, mozgatják a kosarunkat.
A hirtelen nagy ívű hajlás, és mire oda nyúlunk a bot visszaállt a helyére (álkapás), akkor van, ha a hal a kosár és a vízparti pozícióink kőzöttről ront rá az eleségre. Ha sok ilyen van, akkor célszerűbb kintebb próbálkozni, mert a kaja tetszik nekik csak nem ott vannak a halak.
És akkor van a nagy ívű drasztikus hajlás, ami abba sem marad, az meg a horgászok epinefrinje, a kapás. Persze itt is vannak variációk annyi féle, mint a csuda, de az kiindulási alapnak tekinthető, ahány víztérkód, annyi szokás. És akkor még ott vannak a keszeges vizek, meg az óvatosan kapó pontyok, de hát pont ez a szép, nemde? Tehát a kaja jó volt, vontam le a következtetést a mozgatások alapján, de a csali, ami a horgon volt nem működött…
...Két nap múlva leértem a vízpartra, hétköznap van, mindenki dolgozik a tó körül pár lézengő ember, szabad a vásár, oda ülsz, ahová csak akarsz. Nem mentem sokat mindjárt a halőrház melletti első helyre telepedtem le, előttem jó mély víz, baloldali part nádszegély és vízbe dőlt fa, szembe sekélyebb víz és horgászállások, na meg persze az elkerülhetetlen büfé. Elkezdtem tehát a kigondolt kaját elkészíteni.
Amerikai palacsinta pontyoknak
Hozzávalók
3-4ó pecához, 1 friss tojás, mi a szomszédban szereztük be 30 forintért, ha már vidéken vagyunk. A legkisebb 0,5 pt doboz belső oldalán lévő csíkig fel kell tölteni 2mm Andy által kifejlesztett pelletekkel, majd mehet a keverő edényünkbe. Ezek után azonos mennyiségű tigrisport keverünk hozzá. Az egészet még szárazon jól összekutyuljuk, hogy senki ne tudja kibogozni. A dobozunkba beleütjük az 1 szem tojásunkat ((szerencséseknek kettő van J)) majd hozzáadunk 1 kupaknyi kukorica csíra kivonatot, és a már jól ismert csíkig feltöltjük vízzel. Ezt még ezen állapotában elkeverjük és ráöntjük a már elkutyult száraz etetőanyagunkra. Az egészet összemixeljük és legalább 20 percet állni hagyjuk. Mindezek után közepes lyukbőségű rostán áttörjük.
A pecccca
Szemben a szomszédos ország képviselői horgásztak, mit sem törődve a képzeletbeli felezővonal erőterével. Nem vagyok egy vitatkozó típus, és esélytelen vagyok a finom pecával a 6lb zsinórommal az ő bojlis botjaikkal szemben, és a bal oldali fák töve sokkal jobban is vonzott. Így hát nincs más hátra, mint előre.
A szépre festett kis kosaramat (amibe most nem kalács volt és nem a nagyihoz indultam vele) előke nélkül dobtam a fák tövéhez, éreztem valami nem stimmel, mert a kosár furcsán viselkedett. Újabb dobás körülbelül egy méterrel visszább, na, ez már jónak tűnt. Elővettem egyet elő kötött horgomból 14 es méretben, szakáll nélküli kivitelben, 8lb-ás zsinórral, és gyorsan belefűztem, a method feeder quick change bead-be, ami része ennek a kis hangszernek.
A csali műanyag kukorica volt és úgy helyeztem el, hogy a halak rögtön hozzá férjenek. 7 perces ritmussal gondoltam indulni, de hál Istennek nem kellet annyit várni. Nem telt el 4 perc sem és húzás után már fárasztottam is az első faágamat, amibe belehúzott a hal. Részben örültem, mert nem kellet sokat várni az első kapásra, részben meg megittam a hülyeségem levét, mert nem számoltam bele a kaja súlyát a dobásba, így az előzőleg érzékelt ágat fogtam ki.
Mindegy tekertem 1 telit és a feeder már repült is újra. 5-6 perccel később már fárasztottam is első halamat, aminek nagyon örültem, nagyapámnak áldozott pecám kezd jóra fordulni. J Az időjárás azonban nem, erőteljes pöffök, és eső, meg minden. Már kezdtem volna bevonulni az esőbeállóba, mert úgy esett az eső, hogy közben 7 ágra sütött a nap, és közben fújt a szél, de az eső 15 perc után feladta, a szél is alábbhagyott kicsit, mehetett minden tovább.
Igazi bolond nyári időjárás volt ez. A dobások a szél, meg az én hiányosságaim miatt nem voltak túl pontosak, 1,5-2 m2 területet szórtam meg. Jól jött volna egy 45g-os kosár is, amit az inter change systemnek köszönhetően pillanatok alatt tudtam volna cserélni, de sajnos nem volt nálam, kisebb kosárra meg nem akartam váltani ugyanebben a súlyban, bár lehet egy kísérletet meg ért volna. A halak szépen jöttek sorba, míg 2 hal elvesztése után rájöttem, hogy előkét kellene cserélni.
Így is lett, és mivel a halak mentek úgy gondoltam méretet váltok és 12-es horog került a kosár után, a halak kapókedvén ez nem változtatott semmit én tudtam kicsit bátrabban fárasztani. Jók ezek a szakáll nélküli horgok nem tesznek kárt a halakban és kiszedésük is nagyságrendekkel egyszerűbb.
A kv szünetben elfogyasztott fekete mámor után a poharat megtartottam és ördögi tervem (ami a peca közben ötlött belém) kivitelezésébe kezdtem. A kis pohárba pár szem 8mm-es „Andy”-t raktam és aromával leöntöttem úgy, hogy ellepje. Majd kb. 20 perc után az egészet magába szívta, és egy furcsa állagú, kívül puha belül kemény pelletet kaptam, aminek még a színe is megváltozott.
Gondoltam kipróbálom, és hatalmas félsikert aratott. A kosár szinte még le sem ért a fenékre máris elvitte valami, egy kis keszeg volt az, a csali épphogy belefért a szájába. Újabb csalizás, dobás és miközben a zsinórom süllyesztettem, jött felém mintha vízisikló úszna a vízen, újra elvitte silverfish kolléga csak egy kicsit már darabosabb volt.
És ekkor hogyazakínabalfékakieztösszeraktaszáradnaleakezeéskeresneegyerősfátavarjúkcsipegessék, a banderem szétesett és véget vetett a kísérletezésnek.
Újabb gumi kukorica és megint széles mosoly.
Mígnem lomha kapás érkezett, persze mert mással voltam elfoglalva, néha képeket is kell készíteni. Nincs meg így elkezdtem kitekerni a pecát és ekkor jött a meglepi, a nap legnagyobb hala, eszméletlen!!! Minden idegszálam és a kis Absolute is belefeszült a küzdelembe. Ilyen bottal nagyobb hal fárasztását kívánom mindenkinek. Húztam én rendesen, ő is húzott engem, be akart vinni a fák közé, meg a ki akart jönni sétálni a partra, sőt a stég alá is benézett. De a kis „vakarék” - a dunai „kőműves” munkához vagyok szokva- ahol a ¼ kg-s negyed téglákat dobálom a vízbe, ehhez képest az 1,1 oz „órásmester” szórakozása, egészen más.
Kezdek rákapni erre a method pecára, mint disznó a szarvasgombára, bár a bot már vagy 6 éves, ritkán van a kezemben. Azért nem kell megijedni a Dunát sem fogom elhanyagolni! Preston absolute abszolút jól teljesített, hajlott szegény szó nélkül, mint korán reggel a péknél a kifli, összhangban volt a szerelékem most éreztem csak igazán mennyire!
Nem néztem az órám, nem akartam erőltetni nem vagyok versenyen, a nagyapám kedvében akarok járni, szerintem ezt még ő is látja fentről, nem sietek sehová, megállt az idő. Az sem érdekelt, hogy az öregek a hátam mögött mondogatták ez nem tenger húzd már ki. Én sem szólok, semmit a teleszkópos vonórudjaikra, meg az 50-es zsinegre. Megmutatta magát, majd burványok közepette eltűnt, ezt még eljátszottuk kétszer, mire a felszínre tudtam húzni biztonsággal. Megszákoltam és kint volt a matracon, őrülten örültem mindennek, ez az, amikor az emberrel halat lehet fogatni, jó érzés volt nagggyon jó.
Miután az adrenalin löketen túl voltam és a képeken is többszöri simogatás után és megköszönve, hogy részese volt a pecámnak, visszanyerte szabadságát és visszaengedtem közegébe.
Mindent a csúcson kell abbahagyni és már nem is vágytam újabb halra éreztem, hogy ez egy kerek egész, és jóleső nyugodtsággal ültem vissza korum fotelembe, és csak néztem a vizet.
Nagyapámnak sokat köszönhetek, sőt köszönök is! Nem csak azt, hogy emberré válásomban ő is kivette részét, és hogy műszaki érzékemet, beállítottságomat neki köszönhetem. És hogy jött értem az iskolába világosbarna tavaszi kabátjában, melyen akkorák voltak a gombok, hogy egy kis embőcke akár frizbinek is használhatta volna őket. Barna bőr táskájával, mely csatjának kattanására a mai napig emlékszem. Arról nem is beszélve, hogy mit fáradozott napokon keresztül, hogy a Hokévnél vásárolt kétrészes „nádpálcából” nekem tároló orsós gyűrűkkel ellátott botot csináljon, és megcsinálta.
Tisztelte a vizet, mindig frissen borotválkozva és úriemberként felöltözve kelt hajnalban, hogy a fém vázas hátizsákjában, melyet tele töltött mindenféle ismeretlen kincscsel, meg Rileh orsóval, elinduljon horgászni, a kis tekerős Babettáján (higgyétek el nem ő volt Linda). Mindig azt mondogatta a vízpartról el lehet jönni hal nélkül, de élmény nélkül soha, milyen igaza volt. Tehát köszönök neked sok mindent, de leginkább azt köszönöm DRÁGA JÓZSI APU, hogy megmutattad azt az ösvényt, ami horgászbottal a vízpartra vezet. Remélem, sőt tudom, hogy ma közösen Banjoztunk.
Matek
2x2 néha öt, ha már így zenélgetünk, ki ne ismerné ezt a nótát. Lássuk hát a matekot, mert aki nem lop vagy megy el az ember mellett 220-szal az autópályán SK-s rendszámmal (tisztelet a kivételeknek) az bizony tudja, hogy a peca pénzbe kerül.
Az etetőanyag 5-6 ilyen pecára elég, a pellet 4-re. Azaz 3129/6=521,5 illetve 1609/4=402,25. Van még a tojás jelen esetben 30 Ft.- illetve a szirup, ami pont 4 kupakos 1929/4=482,25 újabb magyar forint. A műanyag kukorica sem véges, mert leszakad az előke, beakad, nem jól rakjuk fel, elhasználódik. Igazán nagy tapasztalatom nincs ebben, de szerintem 1 kukorica kibír 2-3 pecát, a csomagban 10 db van, de kell belőle süllyedő és lebegő is. 2x789/3/20=26,3 Ft/peca.
Végül, de nem utolsó sorban, ha szakad vagy fogy a horog, mint nálam is 1/peca azaz 1249/8=156,125 plusz költség.
Azaz mindösszesen az amortizációt is beleszámolva és az esetleges baleseteket kb:521,5+402,25+30+482,25+26,3+156,125=1618,425 Ft.-/peca jelen esetben.
Amiben van hal mert jó a kaja, nincs benne a ukpeca.hu által bevezetett törzsvásárlói program, és az sem, hogy a peca végén még így is maradt kaja, amit a tóba szórtam az utánpótlásnak.
Írta Galló Gábor ®, a filmet rendezte az ÉLET.
